Szentek és boldogok emléknapjai június 1 – 30.






Június 1-jén egy könyvtáros szentről emlékezünk meg: 309-ben ezen a napon szenvedett vértanúhalált Szent Pamphilosz, aki Caesareában, az Origenész alapította iskolában létrehozta a keresztény világ első nagy könyvtárát. Tekintélyes magánvagyonát a szegények, az iskola és a könyvtár között osztotta szét. Nemcsak vásárolta, másolta és másoltatta is a könyveket. Origenész Hexapiája alapján itt készült az a bibliakiadás, amely aztán egész Palesztinában elterjedt. Pamphilosznak volt egy rabszolgája, egy helybéli fiatalember, aki éles eszével és szorgalmával kivívta, hogy a mester felszabadítsa. Ő volt Euszébiosz, aki a korai középkor legjelentősebb keresztény tudósává vált. A caesareai könyvtár azután is a keresztény hittudományi irodalom kincsesbányája maradt, hogy alapítóját kivégezték, mert nem volt hajlandó hitét megtagadni. Az arabok a 7. Században pusztították el, de sok könyve másolatban fennmaradt. 385-ben itt tanulmányozta a Hexapiát Szent Jeromos, aki a Biblia latin fordítását készítette el.


Június 4-én a rendalapító Caracciolo Szent Ferenc mellett egy pannóniai szentre emlékezünk. Szent Quirinus a 300-as évek elején a pannóniai Siscia (ma Sisak, Horvátországban) püspöke volt. A Galerius-féle keresztényüldözés idején elfogták, Savariába (Szombathely) küldték a helytartó elé, aki, miután hiába kérte, hogy tagadja meg hitét, malomkövet köttetett a nyakába, és a Gyöngyös patakba dobatta.


Június 6. Szent Fülöp napja, aki a hét első jeruzsálemi keresztény diakónus egyike volt. Sikeres hitszónok, akinek prédikációi tömegeket térítettek meg az új hitnek Szamáriában. Péter és János apostol alig győzte a keresztelést és bérmálást. Ekkoriban még sok csodát tettek az apostolok, ami arra indított egy Simon nevű mágust, hogy pénzt ajánljon Szent Péternek a csodatevő tudományért. Péter visszautasította, ám azóta az egyházi tisztségek pénzért történő árulását szimóniának nevezik. Fülöp a királyné főemberét is megkeresztelte, amint erről az Apostolok Cselekedetei 6. fejezetében olvashatunk. Péter távozása után Caesareában élt, és valószínűleg ott is halt meg 70 tájékán.


Június 8. Az esős szent, Medárd napja. A népi megfigyelés szerint, ha Medárdkor esik az eső, negyven napig esős idő lesz. A középkori Franciaországból terjedt el a „rózsakirálynő” választásának szokása, amely szerint Medárd napján a község legszebb hajadonját rózsakoszorúval megkoszorúzzák, körmenetben végigviszik a falun és megjutalmazzák. Ez a sajátos „szépségverseny” egyike azoknak a pogánykori szokásoknak, amelyeket az egyház átvett. A legenda szerint Medárd kezdeményezte a rózsaünnep megtartását, és az első ilyen ünnepségek megtartását bőkezű adományokkal segítette. Medárd egyébként Picardia püspöke volt. Sokat tett az igazságtalanul fogságban sínylődőkért, de a megtévedt bűnösökért is. A legenda szerint egyszer tolvaj járt a püspök szőlőjében éjszaka. Megrakodott szőlővel, de nem találta meg a kivezető utat: reggelig bolyongott a kertben. A szőlőmunkások a püspök elé vitték, aki megígértette vele, hogy legközelebb nem lop, hanem kér szőlőt, és zsákmányával együtt hazaküldte. Más alkalommal a méhesét próbálta kifosztani valaki, de a megvadult méhek nekiestek. Halálra is csípték volna, ha nem jelenik meg Medárd püspök, aki a méhrajt visszaküldte a kaptárba, a tolvajt pedig megfeddette és elbocsátotta. 560 körül halt meg, sírja fölé épült a híres soissoni Szent Medárd Apátság.


Június 10-e a Magyarországon született Skóciai Szent Margit napja, akinek anyai nagyapja Szent István királyunk volt. Az apai nagyapa, Ironside Edmund angol király ugyanis vereséget szenvedett a dánoktól, és a csatában elesett 1017-ben. A trónt elfoglaló dánviking Nagy Kanut meg akarta öletni a két királyfit, Eduárdot és Edmundot, akik egy udvari ember segítségével Magyarországra menekültek. István király Eduárd herceghez adta Ágota lányát. Ebből a házasságból született Edgar, a későbbi angol király, Margit és Krisztina hercegnő. Angliában a dánok után Szent Eduard, a törvényes uralkodóház tagja lett a király, és mivel nem volt gyermeke, hazahívta Edgart. Tengerentúli Edgarnak királlyá koronázása után hamarosan menekülnie kellett Hódító Vilmos elől, és a vihar Skócia partjaihoz terelte hajóját. Itt III. Malcolm skót király szívesen fogadta őket, és hamarosan feleségül vette Margitot. A házasságból nyolc gyermek született, hat fiú és két lány. A királyné a magyarországi szokásokat honosította meg a skót udvarban, és templomokat, kolostorokat építtetett. Ahogy nagyanyjától, Gizellától tanulta, templomi ruhák hímzésére hímzőműhelyt állíttatott fel, ahol a skót előkelők lányai tanulták a hímzést. Sok embert kiváltott az adósok börtönéből, önhibájukon kívül elszegényedett családokat emelt fel újra. Árvákat nevelt az udvarban, és ételt osztott a szegényeknek. Halála után Skócia védőszentje lett.


Június 11 Szent Barnabás emléknapja, aki Márk evangélista nagybátyja, és Pál apostol barátja volt. Eredetileg Józsefnek hívták, a Barnabás nevet az apostoloktól kapta. A kereszténység ügyének szolgálatára eladta birtokait, és a pénzt a hit terjesztését szolgáló közös alapba tette. Szent Pál és Péter apostol között Pál megtérése után ő teremtett kapcsolatot, ő „fedezte fel” Pált az egyház számára. Később is elöl járt a jószolgálati tevékenységben: 46-ban, a nagy jeruzsálemi éhínség idején Szent Pállal együtt szállította a jeruzsálemi nélkülözőknek az antiochiai keresztények adományait, ami abban az időben nem volt veszélytelen vállalkozás. Szent Pállal együtt diplomáciai küldetéseket is teljesített, a zsidókból lett keresztények és a más eredetű keresztények közti ellentéteket simította el.


Június 15-e Árpádházi Boldog Jolán napja. A muhi mezőn elszenvedett vereség után IV. Béla és háznépe Segesden keresztül a tengerpart felé menekült. Az ötéves Jolánt megkímélték a nem kisleánynak való viszontagságoktól: Lengyelországba küldték nénjéhez, Kingához, aki ekkor már Boleszláv király felesége volt. Jolán a lengyel királyi udvarban nevelkedett, és 17 éves korában férjhez ment Jámbor Boleszláv kalisi és gnieznói fejedelemhez. 23 évi házasság alatt három leánygyermeket szült, és két kolostort alapított Nyugat-Lengyelországban. Özvegységre jutása után nővérével, Kingával, aki ugyanabban az évben, 1279-ben özvegyült meg, az ószandeci kolostorba vonult, később a gnieznói klarisszák apátnője lett. Boldoggá avatása óta Nyugat-Lengyelország védőasszonya, sírjához tömegek zarándokolnak.

Ugyanezen a napon emlékezhetünk Szent Vitusra, aki többek közt Diocletianus császár epilepsziás fiát is meggyógyította. A császár utóbb hite megtagadására próbálta rávenni, majd, amikor Vitus nem állt kötélnek, 305 júniusában lefejeztette. Az epilepsziás görcsöt szentünkről nevezik vitustáncnak.


Június 16-án halt meg 1008-ban Mentoni Szent Bernát, aki az Alpokban missziós papként dolgozott, és az utazókra leselkedő veszedelmeket látva, a róla elnevezett Szent Bernát-hágó mindkét oldalán menedékházat épített. A hóban rekedt utasok felkutatására ő használt először idomított kutyákat. Az általa alapított vendégházak máig szolgálják az arra járókat, bár azóta alagút épült a hágó alatt.


Június 17-e Jeanne D’Arc emlékét őrzi, akit ezen a napon, 1431-ben, 19 éves korában égettek meg máglyán az angolok Rouen városában. A vád ellene eretnekség, boszorkányság és engedetlenség volt. Ezt a szörnyű véget azzal érdemelte ki, hogy a látomásaiban megjelenő Mihály arkangyal és Szent Katalin tanácsára katonaruhát öltve jelentkezett Chrales D’Orleans trónörökösnél azzal, hogy felszabadítja az angol ostrom alól Orleans városát. A kis csapattal, amelyet a trónörökös a rendelkezésére bocsátott, bejutott az ostromlott városba, ahol beszédeivel úgy feltüzelte a védőket, hogy azok a várból kitörve elkergették az ostromlókat. Ettől kezdve Jeanne neve ez volt: „az Orleans-i Szűz”. Győzelemről győzelemre haladva elérte, hogy VII. Károlyt Reimsben királlyá koronázzák. Két évig az angolok réme volt: amerre járt, meghódoltak liliomos fehér zászlaja előtt a városok. 1430. májusában Compiegne váránál a luxemburgi herceg fogságába került, ahonnét kétszer is megpróbált megszökni, de nem sikerült. A diplomáciai kísérletek is sikertelenek maradtak szabadon engedésére – a herceg 10 000 frankért eladta az angoloknak. Az angolpárti beauvaisi püspök által vezetett bírói testület boszorkányként máglyahalálra ítélte. Hamvait a Szajnába szórták, hogy ne építhessenek föléjük templomot a franciák. Halála után 25 évvel a pápa indítványára rehabilitálták, de szentté csak 1920-ban avatták.


373 június 18-án adta vissza lelkét teremtőjének „a Szentlélek hárfája”, a szír keresztények legnagyobb írója és költője, Szent Efrém. Vallásos költeményei máig a szír liturgia alkotóelemei, műveit már életében sok nyelvre lefordították. Mezopotámiában született, ifjú korában remete lett, majd Szent Jakab niszibiszi püspök egy iskola élére helyezte. 363-ban a római és a perzsa birodalom közti béke Niszibiszt Perzsiának adta, és a keresztényeknek el kellett hagyniuk a várost. Efrém tanítványaival együtt Edesszában telepedett le. A város melletti dombon épült kunyhója mellett írt és oktatott, megvetve a híres edesszai iskola alapjait. Néha leszállt a városba prédikálni: olyankor ezrek hallgatták. Hosszabb ideig egy éhínség alkalmával maradt a városban, amikor a gazdagok lelkére beszélve annyi élelmet gyűjtött, hogy adományai segítségével az edesszai szegények túlélték az ínséget. Végrendeletében ezt írta: „ Erszénye sohasem volt Efrémnek, és nem volt botja és nem volt táskája, sem aranya, sem ezüstje; ezen a földön soha semmi vagyont nem szereztem és nem birtokoltam.” 1920-ban nyilvánította őt egyházdoktornak XV. Benedek pápa.


Ugyanezen a napon emlékezhetünk Schönaui Szent Erzsébetre, aki 1165-ben, 37 éves korában halt meg, 12 éves kora óta apáca volt, állandó betegség, ifjú éveiben depresszió is gyötörte. 30 éves kora körül a teljesen tanulatlan Erzsébet mély filozófiai tartalmú és irodalmi formájú latin szövegeket kezdett írni a hit és a lelki élet titkairól, úgy, hogy előtte sohasem tanult latinul.


Június 21 a fiatalon elhunyt Gonzaga Szent Alajos emlékét őrzi, aki a mantuai őrgrófság örököse volt, ám lemondott erről a jogáról, és a jezsuita rendbe lépett. Rómában tanult, egészen a nagy, 1591-es római pestisjárványig. Akkor, 24 évesen, a pestis elleni küzdelemnek szentelte idejét, ápolta a betegeket, vigasztalta a haldoklókat és temette a halottakat. Kórházi szolgálata során márciusban elkapta a pestist. Erős, fiatal szervezete sokáig birkózott a kórral, végül június 21-én halt meg, életével példát mutatva egy olyan korban, amikor az önzetlen segítségadás és az önmegtagadás nem volt éppen a főnemesi ifjak sajátja.

Június 22-én Nolai Szent Paulinusra emlékezünk, aki gazdag, előkelő szenátori családban született a mai Bordeaux-ban 353-ban. Ausonius, a kor leghíresebb tanára tanította, és 25 éves korában római konzul lett, és Campania tartomány helytartója. Tisztségét nem viselte sokáig: feleségül vett egy hasonlóan gazdag hispániai családból származó keresztény lányt, akit Terasiának hívtak, és vele visszavonult birtokaira, ahol a tudománynak és az irodalomnak élt. Verseket írt, és levelezésben volt a kor legnagyobb elméivel: Szent Ágostonnal, Szent Jeromossal, Szent Ambrussal, Rufinussal. A nagy változást életében két hozzátartozójának halála hozta: kisfia, akire régen vártak, egy éves kora előtt meghalt; öccsét megölték, és őt keverték gyanúba. Csak nagy üggyel-bajjal szabadulhatott a testvérgyilkosság vádja alól. Ezeknek az eseményeknek a súlya alatt 391-ben felvette a keresztséget, és hatalmas vagyonát szétosztotta a szegények és a tudomány és művészet emberei között. (Akik maguk sem voltak gazdagok.) Szent Jeromos szerint Nyugat és Kelet tele volt az ő adományaival. Egy kis hispániai birtokot tartott meg, ahova visszavonult feleségével elmélkedni, imádkozni és szeretetszolgálatot teljesíteni. Elhatározása világszerte óriási feltűnést keltett. Szent Ágoston példának állította tanítványai elé. 393-ban, miután pappá szentelték, elajándékozta maradék birtokait is, és feleségével Nolába ment, Szent Félix sírja mellé, akinek tiszteletére minden évben írt egy költeményt. Egy kis kalyibában éltek a szent sírjánál, eledelük kenyér, víz és füvek voltak. Ez az elvonultság azonban nem volt magány: nemcsak a környékbeliek, hanem a világ minden tájáról érkezett tudósok, művészek és egyházi méltóságok is felkeresték a híres remetét, aki élénk szellemi életet élt. A város püspökének halála után Nola püspökévé választották. A gazdag püspöki javadalmat kórházak és szegényházak építésére és fenntartására fordította. Mikor Alarich gótjai kifosztották a várost, a püspököt meg akarták kínozni, hogy adja elő az elrejtett kincseket, de a környékbeliek meggyőzték őket, hogy Paulinus kincsei nem e világból valók. Önfeláldozása nem ismert határt: egy alkalommal, amikor egy szegény özvegy egyetlen fiát el akarták vinni rabszolgának a kalózok, ő maga ajánlkozott helyette. A barbárok belementek a cserébe, és el is adták Afrikába, ahol Genzerich király vejénél szolgált, mint kertész. Amikor a király véletlenül megtudta, ki a kertész, a többi nolai rabszolgával nagy tisztességben hazaküldték. Legjobb barátja Szent Niketasz pannoniai püspök volt, a Te Deum szerzője, akinek hatására belekezdett egy Jézus életéről szóló eposzba, amelyet azért nem fejezett be, mert úgy érezte, nem méltó rá, hogy épp ő írja meg. A templomban, zsoltáréneklés közben halt meg, ereklyéi a római Szent Bertalan-templomban vannak.


Június 24 Szent Iván, vagyis Keresztelő Szent János napja. Mondják Virágos Szent Jánosnak is, mert ez a nyári János-nap, amikor kertek, mezők teli vannak virággal. Szentiván éjszakáján régi szokás a tűzugrálás, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában. A magyarok valószínűleg a 11. században kezdték ezt a szokást gyakorolni, de egyházi szerzők szerint „hamar pogány babonába fulladt”, ami arra utal, hogy valószínűleg a magyar ősvallásnak a tűzhöz fűződő rítusai éledtek újra, vagy éltek tovább a szentiváni tűzben. Somogyban még a hatvanas évek végén is szokásban volt a tűzugrálás, és a szentiváni alma sütése. Az ilyen tűzben sült almának gyógyító erőt tulajdonítottak. Volt olyan falu, ahol a sírokra is tettek a sült almából, valószínűleg azért, hogy a holtak lelkei vissza ne járjanak. Szokás volt szentivánkor fonott virágkoszorút akasztani a házak elejére: ez ugyanis a közhit szerint távol tartotta a háztól a tűzvészt. Régen ismert szólás volt: „hosszú, mint a Szent Iván éneke”. Heltai Gáspár szerint az ördög nem tudta végigénekelni, és „megfulladott rajta”. Ez egyesek szerint Paulus Diaconus Szent Jánoshoz írt himnusza, amelyben erős és tiszta hangért könyörög a régi szónokhoz, mivel mise közben berekedt. Érdekesség, hogy Aretino ennek az éneknek az első szakaszából kiemelte szavak első szótagjait, oly módon, hogy a „g a h c d e” hangoknak az „ut re mi fa sol la” szótagok feleltek meg, ezzel megvetette a szolmizálás alapját. A szentiváni tüzek mellett persze nem ezt a hosszú éneket énekelték, hanem például a „Magos a rutafa” kezdetű népdalt vagy más párosító énekeket, amikoris az éppen tüzet ugró lányt „kiénekelik” valamelyik legénnyel.

Keresztelő János alakját az is ismeri, aki nem ismerkedett behatóbban a Bibliával: ő volt az a próféta, aki vízbe merítéssel megkeresztelte Jézust, és felismerte benne „az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit”. János bejáratos volt Heródes király udvarába is, ahol szóvá tette, hogy a király elkergette feleségét, és testvérének feleségével, Heródiással – aki egyébként unokahúga is volt – kezdett bűnös viszonyt. Ez a beszéd kényelmetlen volt Nagy Heródesnek, így a prófétát börtönbe vetette. Heródes születésnapján Heródiás lánya, Salome táncolt a király előtt, és a király azt mondta: „kérj ezért a táncért, amit akarsz, akár fél országomat is!” Salome pedig Keresztelő János fejét kérte. Meg is kapta egy tálon, és a levágott fejjel is lejtett egy kicsit Heródes előtt.


Június 27-e Szent László király napja. László Lengyelországban született, anyja szülőföldjén. 1450-ben, négyéves korában tért vissza apja, Béla herceg családostól Magyarországra. László a bihari várban nevelkedett, majd a hadi tudományok és a lovagi erények elsajátítására újra Lengyelországba, Kázmér király udvarába küldték, ahonnan 1461-ben tért vissza. Ekkor már apja ült a trónon. Két év múlva azonban Béla király meghalt, és Lászlónak bátyjával, Gézával együtt menekülnie kellett unokatestvére, Salamon elől. Újabb lengyelországi bujdosása nem tartott sokáig: a két királyfi sereggel tért vissza, és harcra készülődött Salamon ellen. Ám a püspökök összebékítették őket, és Salamon király lett az ország kétharmadán, a Tiszántúl és Erdély a két királyfié maradt. Lászlót a bihari várban érte 1468-ban a besenyők betörésének híre. Salamon a rokonok hadseregeivel megerősített hadával Cserhalomnál szétverte a besenyő sereget. A csata hőse László herceg volt, aki egymagában öt besenyőt vágott le, és megszabadított egy leányt, akit az egyik besenyő magával akart hurcolni. Ezzel a haditettével ő lett a magyar lovagság mintaképe, és későbbi vitézi tettei mellett erkölcsös életével és műveltségével is messze kiemelkedett kora előkelői közül. Nem csoda hát, hogy Salamon és Géza halála után a magyar nemzet őt óhajtotta királynak. Uralkodása dicsőséges szakasza a magyarság történetének. Az országba betörő kunokat három ízben megverte, a foglyul esett sok ezer ellenséget a maga hitére térítette, civilizálta, és letelepítette a Kunságban és az Alföld más vidékein. Somogyváron, Bátán és Kolozsmonostorban bencés apátságot alapított, István király, Imre herceg és Gellért püspök szentté avatása is nagyrészt az ő tudatos egyházdiplomáciai munkájának köszönhető. Ő hozta létre a zágrábi püspökséget is. Alakja köré már életében legendák szövődtek. Híre messze Európában elterjedt, a keresztesek őt akarták vezérüknek, de a király 1495-ben váratlanul meghalt. Testét a somogyvári apátságban temették el, innen szállították át Nagyváradra (állítólag a szent király testét szállító szekér állati vagy emberi erő közreműködése nélkül, magától tette meg a hosszú utat), ahol máig ezrek zarándokolnak sírjához minden év júniusában. A nép emlékezetében László úgy él, mint „Szent kerálok közt drágalátos gyöngy,/ Csillagok közt fényességes csillag”.


Péter és Pál, tudjuk, nyárban / Összeférnek a naptárban.” – írja Arany János A fülemülé-ben. Péter-Pál napja, június 29. az aratás kezdete. Átlagos években ilyenkor kezdik aratni az őszi árpát. Ma, a kombájnos időkben szinte nem is tudjuk elképzelni, mekkora munka, ugyanakkor mekkora ünnep volt az „élet” – ahogy a gabonát nevezték sokhelyütt – betakarítása.

Péter és Pál volt a keresztény világegyház megteremtője. Péter apostol alakját az evangéliumokból jól ismerhetjük: a forradalmár galileai halász, aki annak reményében csatlakozott Jézushoz, hogy itt a Földön megvalósíthatják Isten országát, a szabadsággal, egyenlőséggel, testvériséggel, függetlenséggel, demokráciával; egyszóval minden olyan eszmével egyetemben, amelyek felé a világ azóta is törekszik. Nagyot csalódott, amikor kiderült, hogy a Mester országa nem e világból való. Azért a Getsemáné-kertben egy katonának levágta a fülét, amikor Jézust elfogták – és esze ágában sem volt osztozni mestere sorsában. Pünkösd után ő tartotta össze a tanítványokat, és Barnabás segítségével ő hozta létre a keresztény közösségek megteremtésének gazdasági alapjait. Pál, a filozófus pálfordulása után csatlakozott hozzá, és ketten együtt megtették azt, amire Jézus kiszemelte Pétert: szerte a Római Birodalomban, sőt még a birodalmi határokon túl is, jól működő és együttműködő gyülekezetek hálózatát építették fel. Harminc évnyi működés után Péter mint zsidó, követte Mesterét a kereszthalálba, Pált mint római polgárt, lefejezték. Művük azonban, sok veszély és tévelygés ellenére, a harmadik évezredben is szilárdan áll.